2010. január 28., csütörtök

Reggeli mese



Üdv újra itt! :)

Miután már elég sokat néztem az emberek unott, elgyötört, fáradt arcát reggelente a buszon / metrón / utcán és mindenütt, gondoltam megosztom ma reggeli élményeimet Veled, ha másért nem, hát hogy bizonyítsam: másképp is indulhat egy nap! :) (Még mielőtt rávágnád, hogy "persze, lehet még ennél is rosszabb...", leszögezném, hogy pont nem erre gondoltam! :) Ja, igen, és a "reggel" és az "élmény" szavak egy mondaton belüli említése sem elírás!)

Tehát. Úgy indult a reggelem (és most nézd el nekem, kérlek, hogy a "szundi"-nyomkodós, fogmosós részt átugrom), hogy felszálltam a buszra, ahol is egyszercsak szemközt találtam magam egy karonülő Harris-szel (ami nem egy új gyerektípus, hanem egy csodaszép, közepes termetű ragadozó madár, bővebb információért ld. gugli :) ). Ami valljuk be, nem egy szokványos kép, mikor az ember felszáll a BKV-ra. Gondoltam, ha már így alakult, faggatom kicsit a kar tulajdonosát a szituációval kapcsolatban (mármint annak a karnak a tulajdonosát, amin a Harris ült :) ).

Ennek az lett a következménye, hogy a következő fél órában - ahogy a srác mesélt - egyik ámulatból estem a másikba, és olyan dolgokat tudtam meg madarakról, amiket jellemzően ritkán tanítanak biológia órán (vagy csak én nem figyeltem anno? áá... nem... én jó gyerek voltam... ;) ). Megtudtam például, hogy a varjak rendkívül intelligensek, trükkösek, szervezettek (még kémkedni is szoktak, ha veszélyt szimatolnak), és emellett nagyon ügyesen manővereznek repülés közben (ehhez már kellett némi fantázia, mivel én jellemzően varjat csak ülve láttam még...). Na de hogy a galambok még a varjaknál is gyorsabban és ügyesebben repülnek??? (Jó, végül is logikus, hogy ha valaki zsákmánymadár, akkor annak nem árt, ha el tud iszkolni... ezt értem is... de könyörgöm: biztos, hogy ugyanazokról a kis duckó, sokszor már gyárilag töltött galambokról beszélünk, akiket az utcákon / tereken / háztetőkön / villanydrótokon látni???)

És akkor még nem beszéltünk káromkodó hollókról, gazdájukkal közösen fészket rakó ölyvekről, vagy olyan varjakról, akik szívük választottját hazaviszik bemutatni egykori nevelőjüknek...

Csak hallgattam és hallgattam a történeteket, egyiket a másik után, a lenyűgözőt és a lenyűgözőbbet... Mintha a srác egy másik világból jött volna (és nem valamelyik szomszédos kerületből).

De ami az egészben a legmegdöbbentőbb: mindehhez annyit kellett tennem, hogy a monoton ablakon-kibámulás helyett feltettem azt az egyszerű kérdést egy kedves srácnak a buszon, hogy "Ne haragudj, de milyen madár ez?" Ennyi! Ez volt az ára annak, hogy egy nagyszerű élménnyel gazdagabb lettem - mert igen, az volt: élmény!

Hát így is lehet munkába menni... (meg amúgy is, csak az szerintem uncsibb... :) )

Nincsenek megjegyzések: